John Green: Csillagainkban a hiba

Először is... Tudom, hogy nem túl szerencsés így kezdeni egy bejegyzést, de ezt a könyvet nem is nagyon akartam elolvasni, végül mégis belefogtam.

Miért nem akartam olvasni? A témája miatt. Őszintén szólva én féltem attól, hogy daganatos betegekről olvassak regényt, ennek oka nagyon egyszerű én már megéltem azt, hogy hozzám közelálló személy rákos betegségben szenvedett. Szó, ami szó... az elolvasás után, hát kavarogtak bennem az érzések tisztességesen, emésztgettem a sztorit és talán még mindig emésztgetem.

Mindenekelőtt, aki ebbe a könyvbe belefog, ne számítson a "happy endre" a végén, hogy mindenki meggyógyul és boldogan élnek míg meg nem halnak, mert azt ki kell ábrándítsam... nem ez lesz a vég.

A könyv témája maga is nagyon kemény rákbeteg fiatalokról szól. Nagyon tetszett a könyv elején az, hogy ők hogyan is állnak hozzá a betegségükhöz, sokszor megmosolyogtam már a szóhasználatot is, amivel élnek. Pedig már a kezdetekben is volt kemény pillanat és mégis már-már azt éreztem, hogy ők egymást segítik át a gondokon.

"– Adj időt magadnak a gyógyulásra. És tizennégy hónap nem olyan nagy idő a dolgok rendjében. Még csak az elején tartasz, öcsi. Majd meglátod. – Kivonult.

– Elment? Bólintottam, aztán észbe kaptam, hogy nem láthatja. – Ja – feleltem.

– Meglátom? Tényleg? Ezt komolyan mondta?

– A Jó Ápolónő Tulajdonságai. Start! – mondtam.

– 1. Nem szellemeskedik a nyomorékságoddal – folytatta Isaac."

Ezután jött a "Love Story" szál... nem vártam és mégis volt, aranyosnak találtam (ez volt a legjobb szó nálam az egészre). Nem igazán ez kötött le az az igazság. Nekem egy idő után már olyan szükségszerűnek tűnt, hogy ennek fel kellett bukkanni a könyvben és igen utána egy darabig átveszi a főszerepet... itt már azonban sejtettem, hogy hasonló befejezés vár ránk, mint az "eredeti" történetben (na jó ez utóbbi sejtésem annyira nem talált be, mert itt fordított az író egyet, de gondolhattam volna...). Egészen eddig, úgy a könyv feléig kb. azt mondtam rá, hogy "varázslatos", mert az volt... az üzenet, a hozzáállás, amit közvetített. Viszont a végén ezt a szót már nem használtam volna... sőt egyáltalán eszembe se jutott. Megdöbbentő volt a lapokon szembesülni teljes valójában magával a betegséggel, a küzdelemmel, a gyásszal, a veszteséggel.

"- Szép kis háború - mondta megvetően. - Mivel háborúskodom? A rákommal. És mi a rákom? Én vagyok. A daganatok belőlem vannak. Éppen olyan fixen belőlem, ahogy az agyam és a szívem. Ez polgárháború, Hazel Grace, és előre tudni lehet, ki győz."

Egy dolog volt, ami törést jelentett számomra a könyvben. A holland íróval való találkozás, az ő viselkedése, és Hazel viselkedése. Már maga az egész szituáció, ami a találkozáshoz vezetett számomra érthetetlen és értelmetlen volt.

Végül azért el kell mondjam tetszett a könyv, de nem könnyeztem meg. Voltak pillanatai, amelyek nagyon meghatottak, de nem csikartak belőlem ki könnycseppet. Ez nem feltétlen a könyv hibája, de nem is az enyém... ennek egyszerűen így kellett lennie.

Mindent együttvéve magával ragadott a könyv a maga őszinteségével és realitásával. Néha kell ilyen típusú könyveket olvasnia az embernek, mert ezek visszarántják az életbe és tudatosul benne az, hogy az élet bizony nem egy "kívánságteljesítő gyár" és nem mindig csodás, fényes, hanem sokszor sötét, kegyetlen.

Értékelés: 5/5 - Megdöbbentő az őszinteség, amit áraszt, mégis megmutatja, hogy még egy ilyen világban is vannak "apró" örömök, leszámítva a sok keserűséget. Ez a könyv egyszerre szórakoztat és meghat.

Megjegyzés: 2014. június elején kerül a mozikba a regényből készült film.

Kiera Cass: The Elite - Az Elit

Nagyon furcsa, de egy árnyalatnyival jobban tetszett ez a rész, mint az első. Míg A Párválasztóból csak a hercegnős csilli-villi álomvilág maradt meg leginkább bennem, addig ez a rész már egy kicsit más volt számomra. Továbbra is csilli-villi, de már nem azon az elképzelhetetlenül naiv, sablonos és klisés módon. Még mindig egy könnyed történet, ami olvastatja magát. Vitathatatlan, ha valaki belekezd és éppen olyan hangulatban olvassa a sztorit egyszerűen letehetetlen.

Ez a rész már magáról az Elitről szól, a Párválasztónak arról a részéről, amikor már csak 6 lány van versenyben, azok, akik a legesélyesebbek arra, hogy hercegnévé váljanak.

Mégis ebben a kötetben már hangsúlyosabb Illéa helyzete, már a lázadókról sem csak beszélnek és néha fel-fel bukkanak, hanem meg-megkavarják az állóvizet. Megjegyezném, hogy ezeket a zavargásokat kiválóan időzíti az írónő, mert utánuk mindig bekövetkezik valamilyen fordulat - általában America ráébred vagy rájön valamire saját magát, illetve Maxont illetően.

A szerelmi háromszög továbbra is fennmarad. America sokszor már olyan, mint egy napraforgó, mindig arra fordul, amerről éppen a nap süt, vagyis mindig a két férfi közt vergődik, és mindig az adott pillanatban kéznél levő a nyerő.

"A mondatnak ezernyi befejezése tükröződött Aspen szemében, s mindegyiknek hozzám volt köze. Az láttam benne, hogy még mindig vár rám. Hogy jobban ismer bárki másnál. Hogy egyformák vagyunk. Hogy a két palotában töltött hónap nem teszi semmissé a megelőző két évet. Hogy nem számít, mi történik, Aspen mindig ott lesz nekem."

Az biztos, hogy azért nem könnyű a helyzete, hiszen a két férfival gyakorlatilag két lehetséges élet között is kell választania. Valljuk be ez egyikünknek se menne könnyen, még akkor se ha elvonatkoztatunk a hercegnős körítéstől és lecsupaszítjuk a tényeket. Azonban meg kell jegyeznem, hogy a kötet végére mintha dűlőre jutna és elhatározná magát egy út mellett.

"Pár órája még azt hittem, hogy örökre elvesztettem Maxont. Most, hogy már tudtam, mit is jelent számomra, készen álltam arra, hogy megküzdjek érte."

A karakterek is változatlanok, azonban rá kell jönnünk az olvasás közben, hogy semmi sem olyan, amilyennek kívülről látszik, senki és semmi sem tökéletes. Ezzel nekem már-már kilépett a mesék világából és fel-fel villant egy kis való élet.

Ezt a részt leginkább számomra a nagy hullámhegyek és hullámvölgyek jellemezték. Ezt értem Americára, Maxonra az egész sztorira. Voltak benne váratlan fordulatok, amelyek megleptek és nem számítottam rájuk, és ezeknél mindig éreztem, az a céljuk, hogy fordítsanak egyet a cselekményen; nem voltak erőltetettek, de célzatosak voltak.

Mindenesetre azt le kell szögeznem, hogy még így a második kötet elolvasása után se tudom teljes bizonyossággal kijelenteni, hogy a legelején elinduló 35 lányból ki lesz az az egy, az igazi, akit majd a herceg választ élete párjául. Persze tudom én, hogy mindenki azt várja Amercia lesz a befutó, de nem is tudom... itt még meglephet minket az írónő. Ha mégis ő lesz a befutó, úgy gondolom, hogy nem lesz zökkenőmentes az útja a hercegig és a koronáig. Már csak ezen kérdőjelek miatt is várom a befejező kötetet.

Értékelés: 5/4,5 - Számomra sokkal lendületesebb volt, mint A Párválasztó és jobban meg is fogott.

Kiera Cass: The Selection - A Párválasztó

Pont a legjobbkor olvastam... szerettem ezt a könyvet, történetet, mert valahogy pont azt adta számomra, amire most szükségem volt; egy könnyed, csajos olvasmány volt.  Egyből beszippantott és magával ragadott a disztópikus környezet és a feleség kereső valóságshow-szerű történet.

"Már maga a gondolat, hogy valakit beneveznek egy versenyre, ahol az ország apraja-nagyja végignézheti, hogyan választja ki ez a nagyképű kis tejfeles szájú suhanc a legszebb és legfelszínesebb lányt a tömegből, hogy aztán a tévé képernyőjén feltűnhessen mellette egy hallgatag, csinos arcocska... hát, ettől sikoltozni támadt kedvem. Létezik ennél megalázóbb helyzet?"

Nem egy olyan tipikus disztópiával állunk szemben, mint a Battle Royale, Éhezők Viadala, vagy akár A beavatott. Én nem is ezt a vonalat éreztem a leginkább hangsúlyosnak. A történet szempontjából természetesen jelentősége volt, de számomra a kasztok leginkább a társadalmi különbségek fokmérőiként szolgáltak, és maga a Párválasztó eseménye meg egyfajta kiugrási lehetőségként villan fel a történet elején.

Itt a történet középpontjában maga a Párválasztó áll (hihetetlen módon) és a herceg kegyeiért folyik a harc. Nekem kimondottan tetszett a történet mindannak ellenére, hogy sokan állítják tele van klisékkel és sablonos a sztori, mégis van valami bája... olyan tündérmesét idéző az egész, és szó se róla, néha az embernek szüksége van ilyen hercegnős, csillógó-villogó, gyönyörű ruhákról és a jóképű kedves hercegért való küzdelemről szóló történetre.

Valahogy a szerelmi háromszög is úgy adta magát... nem lepett meg, sőt várható volt, hogy legyen valami akadály... még se lehet minden egyszerű.

"Hajlandó lennék-e olyan életet élni, amire sosem vágytam? Hajlandó lennék-e végignézni, ahogy udvariasan randevúzik mindenki mással is, hogy biztosan ne kövessen el hibát? Hajlandó lennék-e vállalni ugyanazt a felelősséget, amit neki hercegként muszáj? Hajlandó lennék-e szeretni?"

A karakterek se mondanám, hogy olyan nagyon kidolgozottak. America őrlödik, van a nagy szerelem és a herceg - hihetetlen módon a két személy nem egy és ugyanaz - azonban végül már ő maga se tudja igazán kivel hányadán áll, még saját magával sincs tisztában sokszor. Mégis belecsöppen egy sajátjától teljesen idegen világba és sokakkal ellentétben nem hazutolja meg önmagát, hozza azt, ami a személyiségből fakad és nem feltételenül érdeklik a következmények.

Aspen, America nagy szerelme, ami már a történet elején kiderül. Ő se egy mélyen kidolgozott karakter, akár azt is mondhatnánk ő testesítette meg a történetben a való világot, magát a realitást.

Végül pedig a herceg, akiről van egy kialakult kép és van a valóság... természetesen e kettő se fedi egymást. Számomra ő volt maga az illúzió; megtestesíti azt a férfit a történetben, akiről hmmmm... valljuk be minden nő titkon álmodik.

Ilyen karakterekkel egy versengés középébe csöppenünk egy disztópikus környezetben, ami a jövőt képviseli, mégis számomra néha olyan érzetet keltett, mintha a múltba mentünk volna vissza. Ez mind megnyilvánult a szabályokban, a szokásokban, a kasztok rendeltetésében, feladataiban, helyzetükben.

Összességében egy kedves történet, amelyen nem kell sokat gondolkodni. Igazi; lányoknak való olvasmány, ami - azt is mondhatnám, hogy a Disney hercegnők világába repít vissza minket. Ugyanis mutasson nekem bárki olyan lányt, fiatal nőt, aki annak idején kisgyermekkorában titkon nem álmodott arról, hogy hercegnő legyen? Ez a történet számomra ezt a régi álmot idézte.

Értékelés: 5/4 - Jó kis könyv. Magával ragadó, álom- és mesevilágot idéző történet felnőttesebb változata, amiben még megeshet, hogy a szegény leányból hercegnő lesz.

Gaura Ágnes: Lidércnyomás

Honnan is indítsam a gondolataimat? Ez a könyv is tetszett, bár voltak félelmeim vele kapcsolatban. Az első könyvnél - Vámpírok múzsája - attól tartottam, hogy magyar környezetben játszódik; ennél a kötetnél pedig pont attól tartottam, hogy Amerikában. Na erre varrjon bárki is gombot, még én magam se tudom megmagyarázni, hogyan jutottam el eddig. Mégis valahogyan rendhagyónak érzem ezt részt… valószínűleg a környezet miatt is, meg maga történet is, talán úgy tudnám ezt a legjobban megfogalmazni: Az írónő kiragadott minket a komfortzónákból és megpróbáltuk, hogy másképp és máshol is működik-e ez az egész „Boriverzum”. Mindenesetre nem csalódtam… továbbra sem, sőt egyre kiforrottabbnak érzem a könyveket.

A történettel kapcsolatban, már a kötetcímmel leragadtam, hogy te "Úristen" mi fog már megint történni szegény Borival, mit él át a múzsa szabadítás és egy igen jól sikerült átok után. Nem kellett csalódnom, de most társa is akadt nem egyedül élte meg a „lidércnyomást”. Bár meg kell valljam, most volt egy kis gondom magával a karakterrel. Néha kezdett Bori átesni a ló túloldalára… voltak hiszti rohamok, amik nem igazán vallanak rá - bár ezt néha én is a szexuális frusztráltságnak tudtam be, mint egyesek; az is már a „személyiségéhez” tartozik, hogy kicsit fázis késéssel jön rá arra, hogy igazán mit is szeretne (ezt leginkább a magánéletére értem) és ezzel csavarint egy kicsit a sztorin, ilyenkor kezdi el várni az olvasó, hogy mit hoz majd a "jövő", a következő kötet.

"Egy máglyán égek, gondoltam, egy hatalmas máglyán, ahol mindjárt elszabadul a pokol tüze. És, basszus, mit csinálok? Mosolygok. A lángok elharapóznak, a tűz még ott is fáj, ahová el sem érhet, és én csak mosolygok."

A karakterek ismét bővülnek… többet szerepelt a kötetben Eric Bowman, hiszen ő látja vendégül hőseinket, érdekes hiszen ő eddig is fel-fel tűnt, most viszont szerephez is jut. Mellette a természetfelettiek köre is bővül… újabb egyedekkel ismerkedünk meg.

A történetnek is van egy kerete. Boriék egy esküvőre utaznak, de nem szórakozni, hanem dolgozni és közbeiktatnak egy szépségversenyt is. Maga az esküvő adja a keretet leginkább… hiszen az esküvőre mennek, és a sztori az esküvővel, majd a hazaérkezéssel ér véget; közben pedig robog a cselekmény. Ebből a szempontból is rendhagyónak tekinthető ez a kötet, mivel ilyen keretbe ágyazott a sztori. Tetszett ez a vonal és jól felépített volt az egész történet. Mindennek jelentősége volt, még akkor is ha a kezdetek kezdetén ezt nem hittük volna. Igaz számomra néha kicsit megült a történet, de ez nem volt annyira vészes… később, a tovább olvasással jöttem rá, hogy ezeknek a részeknek is volt jelentőségük.

Összességében egy nagyon jól megírt könyv. Tetszett, vitt magával, mert érdekelt, hogy hova fog mégis kilyukadni az egész történet, nem volt kiszámítható most sem, apránként állt össze a kép. Egy puzzle-höz tudnám hasonlítani leginkább most ezt… A szereplőkkel együtt raktuk ki a kirakós darabkáit és állt össze végül a kép. Ezért tetszett nekem olyan nagyon.

Még muszáj megemlítenem, hogy azért is szeretem nagyon ezeket a könyveket, mert érzem a beléjük fektetett energiát és a rengeteg munkát, ami az írónőt dicséri. Nagyon becsülöm ezt, mert azt az érzetet kelti bennem, hogy engem, az olvasót akar szórakoztatni, én/mi vagyunk a fontosak, és csak olyan kapukat hagy számomra/számunkra nyitva, amelyek bezárását a folytatásokra tartogatja.

Értékelés: 5/5 - Szépen épült az egész történet, minden szereplőnek volt feladata, jelentősége, és várom a folytatást, hogy mit hoz még a jövő. :)