Jamie McGuire: Gyönyörű sorscsapás

Mással nem is kezdhetném el, mint azzal, hogy engem is elért az úgynevezett "new adult" irodalom, és találkozásunk első lépése  Jamie McGuire: Gyönyörű sorscsapás című könyvével történt meg. Igazából hihetetlen, de már az első betűivel lekötötte a figyelmem (ritkán történik ilyen) és fogva is tartotta egészen körülbelül a könyv feléig… sajnos.

Na, de nézzük a történetet. Ebben a kötetben Abby szemszögéből tárulnak fel előttünk az események. Igazából már az elején megfogott maga a sztori: illegális bunyó, a rossz fiú karaktere, új diákok (gólyák) az egyetemen. Kedvező táptalaj egy igazán jó kis történethez, amelybe nagy örömmel veti bele magát az olvasó. Engem is beszippantott szó se róla. Tetszett, hogy Abby nem adta magát könnyen Travisnek, nem hagyta, hogy csak egy trófea legyen a sok közül. Különösen vidám perceket okozott a kettejük csipkelődése. Ezeket a részeket igazán élveztem.

"Travis rákönyökölt az asztalra, és előrehajolt, barna szemét rám szegezte. – Szóval veled mi az ábra, Gal? Általában vagy férfigyűlölő, vagy csak engem utálsz? 

– Szerintem csak téged – mormoltam. 

Felnevetett, a hangulatom mulattatta. – Nem igazodom el rajtad. Te vagy az első lány, aki szex előtt viszolyog tőlem. Nem jössz zavarba, ha velem beszélsz, és nem próbálod meg magadra irányítani a figyelmemet. 

– Nem taktika. Csak nem kedvellek. 

– Nem volnál itt, ha nem kedvelnél. 

A homlokomon akaratlanul is kisimultak a ráncok, és felsóhajtottam. – Nem azt mondtam, hogy rossz embernek tartalak. Csak nem szeretem, ha biztosra megy valaki csak azért, mert vaginám van."

A karakterek is nagyon jól kidolgozottak, már az elején szimpatizáltam a társasággal. Még a fogadás pillanata és annak tétje is vidám percekkel kecsegtetett, főleg miután kiderült, hogy Abby vesztett. Ekkor már kiszámítható volt a végkimenetel, de még mindig érdeklődve olvastam, hogy mi történik. Még nem lepleződött le a "sötét múlt", és ezért is kíváncsian vártam, mégis hogyan tovább, mi lesz még. Jöttek a fordulatok, amelyek igazából annyira már nem voltak érdekesek, sőt néha már úgy éreztem, hogy csak a sorok és a fejezetek megtöltését szolgálják, mégis voltak olyan pillanatok, amikor még ezeket is kimondottan élveztem. Megtörtént, amit vártam, összejöttek a karakterek, néztem a könyvet és még jócskán volt az oldalakból. Abby barátnővé avanzsál, bemutatják a családnak, és kiderül a szerencsejátékos múlt is, amit nagyon igyekszik titkolni.

"- Nézzétek és sírjatok, fiúk! Ászok és nyolcasok! - kacagtam.- Egy full? Mi a fasz? - üvöltött fel Trent.- Bocsi. Ezt mindig szerettem volna mondani - sepertem be a zsetonjaimat."

Innentől már az elsöprő érzelmeké, és már őrületbe hajló rajongásé volt a szerep. Ekkor jött el a pillanat,  amikor letettem a könyvet (mivel aludni is kell valamikor). Ezután már olyan ívet járt be a történet, ami nem igazán nyerte el a tetszésemet.  Visszatér a múlt, és mondva csinált konfliktusok alakulnak ki - az igazat megvallva nekem itt már kissé erőltetett viták és félreértések sorozatává vált az amúgy igencsak jól indított könyv. Számomra voltak olyan részek, amelyekben már Abby saját magát hazudtolta meg - itt főleg "az igaz, hogy megváltoztak a körülmények és nem akarom megtenni, de mégis megteszem" szituációkra gondolok. Ez már nekem túlontúl sok volt és  mesterkélt. Mindezek után már nem ért nagy bummként, hogy a konfliktusok megoldódtak és igazi "happy end" lett a vége, ami már-már sziruposan ragadt. Ez tényleg sok volt, pedig rám aztán nem lehet sütni azt, hogy ne lenne romantikus lelkületem.

Mindezek ellenére azt kell mondanom, hogy azért tetszett, nem volt ez rossz. Szép pillanatokat szerzett és jó ideig melengette a lelkem romantikus oldalát.  Emellett a rossz fiús karakterekért amúgy is elve odavagyok, ők mindig sokkal érdekesebbek számomra és mivel végig szerepeltetve volt,  sőt övé volt az egyik főszerep, már csak ezért is végig olvastam. Kíváncsian várom a történetet Travis szemszögéből, mert most már mindennek ellenére érdekel.

                                                                                                    

Értékelés: 5/4,5 - Kap tőlem egy négy és felet, mert nagyon elkapott az elején és ilyen ritkán történik, valamint kicsit több mint a feléig imádtam a sztorit.

Special thanks to: Csilla barátnőmnek, akitől kölcsönkaptam a könyvet :)

Cassandra Clare: Pokoli szerkezetek - A herceg

Ezt a részt egyszerűen imádtam, minden benne volt, amit az első részből hiányoltam. Míg az angyal bevezetés volt számomra, ebben a kötetben már fordulatos cselekménnyel találkozunk és meglepő fejleményekkel, jobban előtérbe kerülnek az érzelmek is, valamint számos meglepetést tartogat a történet, olyanokat, amelyekre nem is gondolna az olvasó. Mondhatni mesterien megírt regény.

Továbbra is a viktoriánus London szolgál a történet színhelyéül. Továbbra is Tessa a történet főszereplője, és mellette nagy jelentőséggel bír még Jem és Will, azonban jobban megismerjük a többieket is; közelebb kerülünk Sophie-hoz, Charlotte-hoz, Jessamine-hez és még Henry-hez is. Ebben a kötetben már nem csak "névleg" szereplői a történetnek, hanem szerves részeivé válnak. Mortmain, a "fő gonosz" a maga fizikai valójában nem jelenik meg, mégis úgy érezzük, hogy még mindig ő mozgatja a szálakat. Nagyon megfogott, hogy az írónő nem szerepelteti, ennek ellenére úgy érezzük olvasás közben, hogy mindvégig ott van valahol a háttérben és úgy lebeg a szereplők feje felett, mint Damoklész kardja.

"Valószínűtlen, hogy Mortmain hivatalos csatornákon keresztül tett 

volna panaszt az árnyvadászokra. „Felháborító, hogy az 

árnyvadászok nem voltak hajlandóak mind meghalni, amikor én azt 

akartam. Kompenzációt követelek. Kérem, a csekket a következő 

címre postázzák: A. Mortmain, Kensigton Road 18…"

A fő rejtélyről még mindig nem lebbenti fel a fátylat Clare, azonban számos titok napvilágot lát. Az előző kötet befejezését adó függővég is feloldódik, azonban nem rögtön kapjuk meg a választ Will igencsak vérforraló viselkedésére. (Kezdetben emiatt a kiszámíthatatlan viselkedése és számos gorombasága miatt nem igazán kedveltem, de miután megtudtam az okát, hogy mit miért tett, kicsit megbékéltem a karakter személyiségével - folyamatosan nyílik meg a történet sodrásában.)

Az Intézet elvesztésének a megakadályozása, és a Mortmain után való nyomozás adja a regény főszálát. Ennek során számos kérdőjel merül fel a történet szereplői számára az alap problémán túl. Azonban, ezt a főeseményt tovább fűszerezik a kibontakozó szerelmi szálak. Kialakul egy szerelmi háromszög, amely még izgalmasabbá teszi az olvasó számára ezt a kötetet, és már emiatt is várhatja a folytatást.

"Lehet két embert egyszerre szeretni? Tud-e kétfelé hasadni valakinek a szíve?"

Amit az első kötettel csak kecsegtetett az írónő, azt ebben a részben már beváltja. Számos titokról hull le a lepel ebben a történetben, ennek ellenére mégis azt érezzük, hogy tartogat még számunkra meglepetéseket. Ezt a kötetet is úgy zárja le, hogy már a befejezés miatt is tudni akarjuk mi történik a továbbiakban - akár egy új történetszál megnyitása is lehet, és a szereplők köre bővül, amely kíváncsivá teszi az olvasót.

Tetszett a regény mozgalmassága, nem volt olyan pillanata, amelyben nem történt volna valami, egyszerűen élmény volt olvasni. Nem voltak benne kiszámítható jelenetek, nem adta meg könnyen az olvasónak azt, hogy kitalálhassa egyáltalán mit tartogat számára a történet, fordulatos volt. Árulás, családi kapcsolatok, szerelem, intrika, rejtélyek, ez mind megtalálható volt ebben a könyvben, mégsem lett elárasztva vele, megmaradt az egészséges egyensúly.

Értékelés: 5/5 - Ez volt az igazi! Nagyon tetszett, fordulatos volt, minden megvolt benne, ami kellett, méghozzá egészséges mértékben, pont annyi, amennyit a történet követelt magának.